A római katolikus egyház élén álló középkori pápák többnyire igencsak távol álltak a szent ember eszményétől. A hiszékeny emberek pedig bármilyen botrányos mesét hajlandók voltak elhinni róluk.
A történet Heves földrengések rázzák meg egész Dél-Itáliát, azt beszélik, hogy Franciaországban véreső esett, a Róma fölött rajzó sáskák tengerbe hulló tetemeinek bűze úgy megmérgezte az Örök Város levegőjét, hogy ember s állat egyaránt összeesik tőle. A tömegeket pánik keríti hatalmába. Vajon az alig fél évszázaddal ezelőtt császárrá koronázott Nagy Károly uralkodása váltotta ki a világvégét ? Vagy talán Mohamed a rettegett Antikrisztus előfutára lett volna, és fanatikus követőinek szemmel láthatóan feltartóztathatatlan Nyugatra irányuló terjeszkedése a keresztény világ végét jelenti?
857-hen vagyunk. Róma népe VIII. Jánostól, a pápától vár biztatást, akit nagyon megszerettek kétéves pásztorkodása alatt. Tömegek vonulnak az utcára hogy megéljenezzék, amint a Szent Péter-bazilikából a lateráni palotában levő rezidenciája felé tart egy menet élén, a Tiberis túlsó partján. Amint azonban a menet bekanyarodik a Colosseum és a Szent Kelemen-templom között húzódó keskeny sikátorba, a Szentatya megbotlik és összeesik. A döbbent bámészkodók szeme elé tárul, hogy János pápa vajúdó asszony. A pápa perceken belül megszüli csecsemőjét, az ájtatos tömeg pedig bőszült csőcselékké változik. A dühöngő nézők megragadják a szerencsétlen nőt és újszülött gyermekét, a város kapuin túlra vonszolják őket, és halálra kövezik mindkettőjüket.
Így hangzik az Európa-szerte már az 1200-as évek vége óta számtalanszor elbeszélt történet, amit széles körben elhittek századokon át.
Mindent a szerelem kedvéért A Rajna melletti Mainzban élő angol hittérítőnek a IX. század elején, 818 körül kislánya született, aki a Johanna nevet kapta - így szól a mese. Szépségével és értelmével már gyermekként kitűnt. 12 éves korában beleszeretett egy szerzetesbe, elhagyta a szülői házat, fiú külsőt öltött, és belépett novíciusnak a kolostorba, csak hogy kedvesével lehessen. Angliai János (így nevezte magát) napjai imával és a könyvtárban tanulással teltek; éjszakáit pedig a szerelemnek szentelte.
Nem sok idő múltánfény derült a csalásra, és a párnak szöknie kellett. Dél-Európa felé menekültek az egyházi büntetés elől, a Szentföldre tartó zarándoknak adták ki magukat. Athénban Johanna társa eltűnt, de ő továbbment Rómába. Továbbra is férfinak maszkírozva jegyzőként, egy másik változat szerint tanárként dolgozni kezdett. Bármi is volt a foglalkozása, hamarosan híres ember lett belőle.
Diákok csodálták ékesszólását, filozófusok tisztelték bölcsességét, bíborosok figyeltek föl teológiai jártasságára és pápai udvaroncok szerették meg nagyvonalúsága miatt. Amikor 855-ben meghalt IV. Leó pápa, Johannát egyhangú szavazással választották meg utódjává, és VIII. János néven a pápai trónra lépett.
Johanna/János egy híján mindenki előtt megőrizte nemének titkát, és az az egy okozta vesztét.
A szenvedélyes, de magányos asszony szeretőjévé fogadta az inasát, és hamarosan teherbe is esett tőle. Nyilvános szülése és a csőcselék azonnali bosszúja után sebtiben beiktatták az új pápát, III. Benedeket. Az egyház történészei később 855-re tették vissza uralkodása kezdetét, hogy Johanna pápaságának még a nyomát is eltüntessék. Amikor a következő János nevű pápa 15 évvel később, 872-ben trónra lépett, nem IX., hanem VIII. János néven iktatták be méltóságába.
Bizonyíték a kételkedők számára Johanna, a nőpápa története valószínűleg a X. században keletkezett, melynek során nem kevesebb, mint 23 pápa uralkodott, némelyik csak hónapokig. Uralkodásuk végének okait ijesztő felsorolásban lehet összefoglalni, bebörtönözték, meggyilkolták, letaszították a trónról, halálra éheztették, megvakították... E tehetetlen és kérészéletű pápák mögött gyakran a római nemesi családok asszonyai álltak. Ha nők bírhatnak ekkora hatalommal, kérdezte az egyszerű nép, miért ne lehetne nő a pápa ?
A történészek a nőpápára való első utalást egy XIII. századi francia dominikánus szerzetes, Etienne de Bourbon A Szentlélek hét ajándéka című művében találják. Az általa leírt történetet egy másik, XIII. századi dominikánus, a lengyel Troppaui Márton is beépítette Pápák és császárok krónikája című, széles körben olvasott művébe.
A nőpápa Johanna történetének hívői bizonyítékként említik a pápai menet drámai megtorpanásának helyén, a Colosseum és a Szent Kelemen-templom közti sikátorban található anya-gyermek szobrot.
A későbbi körmenetek elkerülték ezt a helyet, éppen a szégyen miatt, amit Johanna hozott a pápaság intézményére. A sienai katedrálisban, a pápai mellszobrok között több mint kétszáz évig látható volt egy szobor ezzel a felirattal: "VIII. János pápa, egy nő Angliából"; a XVI. századi VIII. Kelemen pápa rendeletére a szobrot "Zakariás pápa" névre keresztelték át.
A história talán legbizarrabb bizonyítéka azonban a lateráni Szent János-bazilikában látható Sella stercoraria, egy lyukas ülőkéjű furcsa márvány karosszék.
A XI. század végétől a XVI. századig állítólag ezt a trónt használták a pápai beiktatási szertartásokon. Hivatalba lépése előtt minden újdonsült pápát megkértek, hogy úgy üljön a székre, hogy egy orvosi vizsgálatnak módja legyen a jelölt nemét meghatározni.
Tudományos cáfolat A női pápa történetét annyira komolyan vették, hogy az 1415-ös konstanzi zsinaton is hivatkoztak rá a pápai hatalomról folytatott vitában. A későbbi II. Pius, a leendő tudós pápa megpróbálta megdönteni a legendát - láthatóan kevés sikerrel.
A XVI. - XVII. század protestáns írói a pápaság elleni támadásaikhoz használták fel. Sajátos, hogy mégis egy kálvinista író, David Blondel intézte az első komoly támadást a meggyökeresedett, de valótlan mese ellen.
Az 1647-ben megjelent értekezésének hosszadalmas címe: Kötetlen elmélkedés arról a kérdésről: igaz-e, hogy egy nő ült a római pápai trónon.
A mai tudósok elvetik a nőpápa történetét. Álláspontjuk szerint nem megtörtént esemény, hanem a középkori pápaság öröksége - azé a zűrzavaros koré, melynek pápáiról sok minden elmondható, csak az nem, hogy szent életűek voltak, és nincs az a gonoszság, amit el ne hihetnénk róluk. Ami pedig a lyukas trónszéket illeti, valószínűleg ókori római emlék, a város valamelyik közfürdőjében állhatott.
|